Az új blogom!

Az új blogom címe: A Vadász, és ezen a linken tekinthető meg:

avadasz-johncollins.blogspot.com

Nagyon jó volt veletek és ezzel a bloggal!

Búcsúzik,

John Collins.

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm azoknak, akik feliratkoztak. Ők támogattak, és kitartásra bíztattak, mikor nem voltak könnyű idők.

Köszönöm a rimszotar.hu-nak, hogy megtudtam írni a verset.

Köszönöm a szüleimnek, hogy ötletekkel láttak el, és szintén támogattak.

És végül, de nem utolsó sorban köszönöm annak a barátomnak, akinek az ötletéből született meg ez a blog. ha neki nem lett volna ekkora fantáziája, én most nem írnám, te pedig nem olvasnád ezt a bejegyzést.

Köszönöm nekik, és mindenkinek!

Epilógus

3 évvel később

Találkoztunk a Főtéren, aztán Johanna átvitt minket a Varázsvilágba. Csupa pálca, üst, macskaköves út, meg minden ehhez hasonló, fura dolog. Ők elmentek, én maradtam ott, ahol voltam.

Most is ott állok. Csak figyelem őket, ahogy eltávolodnak, majd utánuk szaladok. Ők mosolyognak, és én is mosolygok. Újra, és újra felcsendül bennem Eszter verse:

Sosem felejted el, e világ miket rejt,

Sok minden jóságot, rosszságot eléd ejt,

S mennyi mindent eléd tár.

Továbbmész, oda, ahol még nem voltál.

Nem voltál sok helyen,

De most már tudni fogod mi legyen,

Mindent megismersz, megtalálsz,

Mégis otthonodba vissza-visszaszállsz.

Voltál már mindenhol,

Mégis minden érdekel, mindenkor.

Szabályok rád már nem vonatkoznak,

Gondolataid elvonatoznak.

Élvezel valamit:

Lelket, tested mindig utazik.

Sosem felejtesz el semmit,

Fejedbe minden beletelepszik.

Sosem felejted el, e világ miket rejt,

Sok minden jóságot, rosszságot eléd ejt.

Szíved mindig tovaszáll,

S minden jót megtalál.

Mikor továbbmegyünk, emlékszem az eseményekre. A bezártságra, Eszterre, Tóthra és mindenkire.

De bárhova megyünk együtt, mindig csak ez az egy sor jut az eszembe: S minden jót megtalál.

Vége

22. fejezet

- Dehát én nem is akarok hazamenni!

Ezzel a gondolattal kezdtem a napot. Felkeltem, és kik álltak előttem? Anya és Apa.

- Jaj, istenem, drága kicsi fiam! - ölelt meg.

- Nagyon aggódtunk miattad! - jött oda Apa is.

- Sziasztok! - öleltem át őket szorosan. Nagyon hiányoztak. Nagyon! De nem mondanám, hogy rossz volt.

- Milyen volt? Ugye, hogy szörnyű? - kérdezte volna Apa, de Anya beleszólt.

Ne kérdezz ilyeneket! - rivallt rá. - Hadd heverje ki!

- Anya! Te ismersz mágusokat? - kérdeztem Anyát, majd, mikor látta, hogy teljesen komolyan mondom, akkor a fülemhez hajolt, és ezt súgta:

- Persze, de honnan tudsz te ilyesmit? - tehát Anya mágus.

- Tudom irányítani a vizet. - súgtam a fülébe.

- Akkor te vagy az egyik Kiválasztott? - kérdezte.

- Ezekszerint.

- Péter! - szólította meg Apát, majd megsúgta neki, hogy én vagyok az egyik Kiválasztott.

- Tényleg? - nézett felém Apa.

- Igen.

***

Otthon voltunk. Vacsoráztunk. Mindent elmondam nekik.Eszter, Tóth-ot és mindenkit.

- Szörnyű lehetett. - mondta Anya.

- Hát igen. - bólogatott Apa . Én erre nem mondtam semmit. Úgy éreztem, hogy nem volt rossz, hogy nem volt szörnyű, sőt, így, hogy ez az árvíz megtörtént, sokkal jobban összerázodtunk. De Anyáékat nem lehetett volna ezzel meggyőzni, úgyhogy nem is próbáltam. Csak ültem ott és ettem. Nem is gondolkoztam. Semmit nem csináltam, csak ettem. Közben elképzelni sem mertem, hogy van egy ember, aki mindennél erősebb, és ebbe a világba akar bejutni, hogy tönkretegye. De nem járt ezen a fejem fogaskereke. Csak a bezártságon kattogott, és azt gondoltam, hogy jó volt, hogy ez történt.

Ezért, mikor Anyáék megkérdezik, hogy milyen volt, vagy mondják, hogy szörnyű lehetett, én csak ezt gondolom:

- Nem volt az.

21. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ami után jön a huszonkettedik, ami után pedig egy epilógus. Ezáltal a történetnek itt vége lesz, de amúgy is egy sorozatnak terveztem az egészet, úgyhogy nem kell megijedni, jön a folytatás: Megelevenedés, de addig is, jó olvasást!

Futottunk, ahogy a lábunk bírta, majd fényt pillantottunk meg az egyik folyosó végén.
- Gyerünk, gyorsan! - kiabált Alex. Tovább futottunk, majd kiértünk egy ugyanolyan fehér helyre, amilyenben eddig voltunk. Johannát és Csabát pillantottuk meg.
- Mi történt? - nézünk Johannára mind a hárman, ő meg arrébb tol kezeivel, majd kezdi:
- Alex, Gergő! Ti az Elnyelőben voltatok. Mi pedig, Csaba a Teremben.
- Milyen teremben? - kérdeztem.
- Egy olyan teremben, ami tele van olyan varázslatokkal, amik gátolják az ember gondolkodását, és csak nehezen lehet kijutni onnan. Az Elnyelő, pedig egy labirintus, ahol a Halál kísért.
- De te ezt honnan tudtad? - nézek Alexre.
- Onnan tudta, hogy a Halál mindenki elméjével tudatja, hogy ő a Halál. - válaszol Alex helyett Johanna.
- Dehát ott nem volt semmi! - mondtam.
- Csak nem láttad. Van egy mágusmondás: Nem mindig a szemeddel kell látni. - mondta Johanna.
- És most mit csinálunk? - kérdezte Csaba.
- Igen. Mit? - teszi fel újra a kérdést Alex.
- Nem tudom.
- Hogy lehet átjutni az Attraksin-világba? - kérdeztem.
- Ja, hát, ha vissza akartok menni, hát legyen. Nyílj meg Attraksin! - kiáltotta, majd megnyílt az Átjáró és felébredtem. Eszter állt mellettem, majd rám nézett.
- Szia! - mondta.
- Ö..ö...izé! Szia! - köszöntem vissza, majd valahogy feltápászkodtam.
- Egy nap! - mondta a lány.
- Egy nap.
- Egy nap. - gondolom magamban is. - Egy!
- Jól vagy? - néz rám tágra nyílt szemekkel, a közben megjelenő Ági. - Nagyon piros a szemed!
- Jól vagyok! Hehehe. - végigsimítottam a nyakamat a jobb kezemmel, majd Eszterre néztem. Pár pillanattal később, mikor már mindenki kiment a teremből, és csak ketten maradtunk, Eszter megszólít:
- Az Elnyelőben vagy a Teremben voltál?
- Ö..öö - értetlenkedtem.
- Látom az arcodon, hogy ott voltál. Rettegsz, meg minden. Látszik.
- Izé, igen, ott.
- Hol?
- Hát, az Elnyelőben.
- Értem. - mondta, majd kiment. Én pedig ott bambultam az ajtó azon pontját, ami előtt ment el, mikor utoljára láttam, majd nagyon megerőltetve magamat, utána indultam.
- Várj! - kiáltottam utána a folyosó egyik végéről. Ő megállt, én pedig odamentem.
- Igen? - kérdezte. Egy kis harag is volt abban a kérdésben, de ez engem akkor nem nagyon érdekelt.
- Ja, semmi! Csak veled akartam lemenni.
- Oké. - lementünk az ebédlőbe, és leültünk ugyanahhoz az asztalhoz. Boti, Marci és Tamás állandóan rám mutogatott, olyan arc mimikával, hogy biztos nem istenítettek. Igaz, hogy mostmár többet voltam, és jobban is egyezek Mikivel, mint velük. Reggeli után Eszter ideadott nekem egy papír galacsint, és ezt mondta:
- Olvasd el! - és, mire kibontottam az összegyűrt galacsint, ő már nem volt sehol. A papíron egy vers volt:

Sosem felejted el, e világ miket rejt,

Sok minden jóságot, rosszságot eléd ejt,

S mennyi mindent eléd tár.

Továbbmész, oda, ahol még nem voltál.

Nem voltál sok helyen,

De most már tudni fogod mi legyen,

Mindent megismersz, megtalálsz,

Mégis otthonodba vissza-visszaszállsz.

Voltál már mindenhol,

Mégis minden érdekel, mindenkor.

Szabályok rád már nem vonatkoznak,

Gondolataid elvonatoznak.

Élvezel valamit:

Lelket, tested mindig utazik.

Sosem felejtesz el semmit,

Fejedbe minden beletelepszik.

Sosem felejted el, e világ miket rejt,

Sok minden jóságot, rosszságot eléd ejt.

Szíved mindig tovaszáll,

S minden jót megtalál.

Nem tudom, hogy miért adta ide nekem ezt a verset, de teljesen magával ragadott, és most is magával ragad. Akárhányszor elolvasom, mindig megfog, mert nagyon szép, és benne van a mondanivaló, plusz még igaz is. Délután sehol sem találtam Esztert.

- Nem láttátok Esztert? - kérdeztem a szembejövő Emesét, Rékát és Annát, de ők fintorogva ezt válaszoltál.

- A kis Esztike nem kíváncsi rád! - én persze ezt nem hittem el.

- Ha nem kíváncsi rám, akkor miért adta ide a verset? - futott ötven métert a kósza gondolat, de nem jutottam, csak arra, hogy: - A lányok hazudnak, mivel Eszter azért adta ide a verset, hogy utána keressem meg, és mondjam el a véleményemet. - ezzel a gondolattal ugrándozva futottam végig a folyosón.

- Köszönöm, lányok! - a lányok szerintem nem nagyon értették, hogy mi van, de én ezzel nem törődve futottam emeletről emeletre. Mikor a második emeleten voltam, megpillantottam, a folyosó másik felén lévő Esztert.

- Nagyon szép a vers. - szólítottam meg, mire felkapta a fejét.

- Ó, szia!

- Hol voltál? - kérdeztem tőle, mire, mintha zavarba jött volna, elkezdte rázogatni a fejét.

- Itt voltam.

- Az nem, lehet, mert már háromszor vizsgáltam végig ezt a folyosót.

- Jól van, nem itt voltam, oké! Átmentem a Varázsvilágba.

- Tényleg? Átviszel.

- Hát, ha akarod.

- Igen, akarom.

- Rendben. Nyílj meg Varázs! - egyszerre a Varázsvilágban voltunk. A házak nem egyenesek, hanem girbe-gurbák, olyan magasak, mint a felhőkarcolók. Sok boszorkánysapkás ember.

- Itt nem csak a nők hordanak boszorkánysapkát, hanem a férfiak is. - mondta Eszter.

- De, akkor például a piramisokat Egyiptomban is ők építették?

- Igen. Sőt! Jézus és Mózes is mágus volt.

- Tényleg?

- Igen. Miért szerinted hogyan tudott Jézus járni a vízen? És Mózes hogyan tudta megnyitni a folyót a zsidók előtt? Hát így.

- Azta!

- De nem csak ők voltak varázslók. Képzeld el, hogy amerikában azért volt alkoholtilalom, mert az egyik mágus, kitalált egy főzetet, és az valahogy az Attraksinok kezébe jutott. A kábítószerek is így keletkeztek.

- Ezt nem gondoltam volna.

- De, menjünk vissza, mivel keresni fognak minket, és az nem lenne jó.

- Rendben.

- Nyílj meg Attraksin! - a mi viágunkban nyitottam ki a szememet. Néhány órával később pedig már aludtunk is. Akkor nem mentem át az Álomvilágba. Csak egy valamin járt a fejem fogaskereke:

- Dehát, és nem is akarok hazamenni!

20. fejezet

Éjszaka megint az Álomvilágban ébredtem. Mellettem állt Alex, Johanna és Csaba.

- Megint együtt! - szólt Csaba.

- Én... - kezdte Alex.

- Pont... - folytatta Johanna.

- Azt... - egészítettem ki.

- Akartam,... - mondta Csaba.

- Hogy ide kerüljünk mindannyian? - kérdezte saját magát, és minket Alex.

- Igen. - vágtuk rá hárman.

- Nos, ez szép tőletek! - jelenik meg a Sötétség, ami igazából egy lilás-feketés, de mégis átlátszó, lebegő paca volt.

- Te már megint itt vagy? - kérdezősködött Alex, mire a Sötétség elkezdett körbeúszkálni körülöttünk.

- Én mindenhol ott vagyok! - rivallt ránk. - Nekem akkora hatalmam van.

- Ezért győzött le Albu Exsol... - kérdezte volna Johanna, csakhogy a Sötétség nem várta meg a végét.

- Egy szót se többet! Arról a hitványról! - üvöltött.

- De te nem is vagy ember! - mondta Csaba.

- Persze! - mondta a Sötétség, majd elröhögve magát, elkezdett a tengelye körül forogni, de nagyon gyorsan, aztán egy villanás volt, és mire újra kinyitottuk a szemünket, egy magas ember állt előttünk. Fekete szemében harag tüze égett, fekete haja pedig nagy helyet nyújtott homlokának. Szemrebbenés nélkül nézett minket. Nagy orra és nagy szemöldöke csüngött arcán. Sovány teste gyöngének látszott, de mind tudtuk, hogy belül nagyon erős, ha kívül nem is. Fekete, földig érő palást volt rajta, ami beborította egész testét.
- Igen! Én is ember vagyok, de nem tudok hosszabb ideig ebben a testben lenni. - mosolygott ránk gúnyosan. Hirtelen egy horkantásos üvöltés hallatszódott, és ismét egy lila köd-kéz nyúlt felénk, de elnyelt minket az átjáró.
Felébredtem. Mellettem Eszter aludt, másik oldalamon Miki. Kimentem a fiú WC-be, és megmostam az arcom.
- Tehát a Sötétség terve az, hogy átjusson ebbe a világba, ahol elpusztítana mindent, és bosszút állna mindenkin, aki bármilyen rosszat tett neki. - gondolkoztam, miközben mégegyszer hideg vizet fröcsköltem arcomra. Aztán újra. Visszamentem és lefeküdtem.
Ismét az Álomvilágban ébredtem, de nem azon a fehér helyen, hanem egy sötét folyosón. Hirtelen megjelent előttem Alex.
- Gyerünk, futás! - kiabálta, majd megragadta kezemet, és egy ideig húzott maga után, aztán végre felfogtam, hogy mi van, vagyis nem, de talpra álltam, és futottam. Hátranéztem, de nem láttam semmit és senkit.
- Nem is üldöz senki! - mondtam Alexnek, de őt ez nem nagyon érdekelte, futott tovább.
- De, itt van! Értünk jött!
- De ki? - kérdeztem, mire megállt, és rám nézett. Vérfagyasztó hangon szólalt meg:
- A Halál.

Tiétek a döntés!

Az utóbbi időben két blogon járt az agyam fogaskereke: Fekete halál kísértése és Szupergimi. Szerintetek melyik lenne jobb, melyiket írjam meg?

Fekete halál kísértése:

Egy görög férfi, és felesége, Athénban élnek. Mikor jön a pestis, Konstantinápoly felé akarnak menni, mert szerintük ott jobb életük lesz. Eindulnak, de mivel szegények, nem tudnak kifizetni egy hajót, úgyhogy gyalog mennek...

Szupergimi, avagy milyen lenne egy szuperhős-iskola?

Peter Parker (Pókember) és Johnny Storm (Fáklya) barátok. A Szupergimibe járnak, ahova olyan híres MARVEL comics és DC comics karakterek járnak, mint Superman, Batman, Flash, Csodanő, Láthatatlan lány, Amerika kapitány, Rozsomák, Vasember, Jean Grey, satöbbi. A tanárok is különlegesek: X Professzor, mint önuralom, biológia és pszichológia tanár, Magneto, mint emberi kultúra, történelem tanár, Nick Fury, mint sport és harc tanár, satöbbi...

Nektek melyik szimpatikusabb? Szavazzatok itt, vagy Facebookon! Minden véleményre kíváncsi vagyok!

Tiétek a döntés!