4. fejezet

Másnap korábban keltem fel, mint szoktam. Először aludtam a berendezett termünkben, és egész jó volt a levegő. Elindultam az ablak felé, de nagyon óvatosan mentem el odáig, nehogy bárkit is felkeltsek. Kiültem az ablakba, és néztem az iskola udvarát. A kosárlabdapálya, és a focipálya nem is látszódott. A fák közül is csak azok, amelyek nagyon magasak. A mi iskolánk pont egy völgyszerűségben volt, ezért csak itt volt árvíz. Siránkozva néztem a semmibe, majd feltöltött a madarak lágy éneke és a víz csobogása. Egy esőerdőben képzeltem magam, ahol semmilyen veszély nem leselkedik rám. Az esőerdő nagy levelei csurom vizesek, az állatok pedig nagyon veszélyesek voltak, de mégsem éreztem magam akkora veszélyben, mint az iskolában. Az a hely abban a pillanatban, maga volt a pokol. A nagy bámészkodást, Eszter töri meg.

- Te már ilyen  hamar fent vagy? - nem néztem meg az órát csak akkor, amikor ezt megkérdezte. Tényleg nagyon korán volt, még csak hajnali öt óra volt, de én teljesen kipihentnek éreztem magam, mintha három napot átaludtam volna.

- Hát... Ezek szerint. - mosolyogtam rá, mire ő is mosolygott. - Mondhatok valamit? - kérdeztem nagyon félénken, és nagyon halkan, már szinte suttogtam. Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki az igazat magamról, de aztán eldöntöttem, hogy most, vagy soha, és az előbbit választottam.

- Persze! - mondta, majd mikor nem csináltam semmit, megkérdezte: - Mit?

- Hát...Tudod, már ötödik eleje óta...őőőő - hirtelen (mint mindig) nem voltam magabiztos. Elakadt a szavam. Kapkodtam a levegő után, gyorsabban vert a szívem, de nem szorította senki se a nyakamat, vagy senki nem állított kést a mellkasomba. Nem történt történt semmi. Csak ott álltunk. Eszter kérdőn nézett rám, én meg idióta képet vághattam, mert a lány egy idő után elröhögte magát:

- Hogy tudsz ilyen arcot vágni? - kérdezte.

- Hát, milyet?

- Ilyet, ilyen...idiótát. - mondta, majd jónak érezte hozzátenni ezt: - Bocsi.

- Nem baj.

- Mit is akartál mondani?

- Hát, hogy izé... - kezdtem, de megint nem tudtam végig mondani.

- Csak nem? Köze van hozzám?

- Igen.

- Ó, te...értem. 

- Olyan jó, hogy kitaláltad. Magamtól nem tudtam volna elmondani. - könnyebbültem meg.

- Megértem.

- Mi? - lehet, hogy nem ugyanarra gondoltunk? Az nem lenne jó.

- Buzi vagy, nem? - a buzi szó hallatán majdnem kiestem az ablakból.

- Nem! - vágtam rá egyből. - Nem vagyok buzi. Ezt egy hatodikos nem tudja megállapítani. Vagy de?

- A második. - kacagott a lány.

- Ó, már érthető.

- De, akkor a másik?

- Mi a másik?

- Te, belém? - eltalálta.

- Igen. - válaszoltam, már tényleg megkönnyebbülve.

- Tényleg?

- Igen. - mondom, majd felébredek.

3. fejezet

Az első napon nem csináltunk semmit. Voltak társasjátékok a termünkben, és azokkal játszottunk. Mást nem tudtunk volna csinálni. Aztán kitalálta Tóth, hogy csináljunk egy partizán-bajnokságot.
- Minden csoport egymás ellen. - mondta, majd felénk, és a rendrakókhoz fordult: - Ti kezdtek!
- Rendben! - vágtuk rá kórusban. A rendrakó csoportból Boti, a barátom, kosarazik, tehát jól dob. Ha valakitől kell félni, akkor az ő. De nálunk ott volt Miki. Ő a legjobb partizánban, úgyhogy ő lett a partizán. Elkezdtük a játékot. Először kidobtam Antóniát, majd Miki dobta ki Kristófot, aztán Sára kiesett, és odament Miki mellé. Onnan dobták az Emese, Benedek duót, majd, mikor mindketten kiestek, a pályára jött Boti, a másik csapat partizánja. Ő kidobta Ágit, és majdnem engem is, csak még időben lehajoltam. Majd passzoltam a labdát Mikinek, ő meg kapásból kidobta Botit. Már csak két élete van! Megint kidobjuk. Egy élet! Majd, miután kidobta Esztert, én kaptam a labdát, és egy jól célzott lövéssel, lábon dobtam. Nyertünk!
- Igen, szép volt! - futott oda hozzám Miki. - Jó voltál. - Én csak mosolyogtam, majd odajött Boti:
- Jó voltál! - mondta, majd nyújtotta a kezét. Kezet fogtunk. Örültem. Az egész ruhaszárító csoport mosolygott, még Ági is, és nála ez nagyon, nagyon ritka.
- Rendben! Most jön a mosó csoport a főző ellen. A tanárok, és Marika néni nem játszanak. - mondta Kiss, majd leült az egyik székre. - Gyerünk! - minden gyerek, aki akkor következett, a pályára rohant.
- Kezdjük! - kiáltotta Levi. Ő is jól dob, de Bogi, András és Veronika nem, tehát könnyű ellenfelek lesznek számunkra. Elégedetten ültünk le a padokra. Elkezdődött a meccs. A mosó csapatból Tamás és Marci jó. Elsőként Melindát dobják ki, majd, viszonzásképpen Veronika is kiesik. A következők: Bogi és Aladár, majd András. Bejön Levi, majd tök lazán mindenkit kidob a másik csapatból. Vicces volt nézni. Bejön a másik csapat partizánja, Marci. Ő sem bír el Levivel. A főző csoport nyert, de csak Levi miatt.
- Ennyi volt mára!
- De tanárnő, mi nem játszottunk! - panaszkodik Anna.
- Tudom, de mivel öt csoport van, ezért mindig van egy, ami nem játszik. - A kukások szomorúan vonultak ki a tornateremből.
- Jók voltunk! - mondta Levi.
- Ja, de mi is! - vág vissza Miki.
- Jól van, jól van! - ti is, mi is. n-e vesszetek össze! - választja el a két fiút Márk és Vilmos.
- Rendben.
- Oké.
Ennek a napnak vége is lett.

2. fejezet

A csoportbeosztást nehezen tudtuk elkezdeni. Mindenki kíváncsi volt, hogy melyik csoportba kerül.

- A csoportok a következők: - mondta Tóth. - Rendrakó, mosó, kukás... - a kukás szó hallatán mindenki rémülten kezdett sugdolózni a mellette ülővel, nehogy abba a csoportba kerüljön. - ...ruhaszárító és főző.

- A csoportok tagjai pedig... - kezdte Kiss, és mindenki rá nézett. Izzadtunk, mintha valami afrikai szavannán lennénk, sőt, még jobban. - Rendrakó: Boti, Antónia, Kristóf, Emese és Benedek. - a megkönnyebbülés sóhaja hallatszott az egész osztályban, ettől az öt embertől. Kiss elmosolyodott. - A mosó csoport: Melinda, Tamás, Marci, Aladár és én. Én is fogok segíteni. A kukás csoport: Orsi...

- Neee!!! - hallatszott az egész osztályban.

- Orsi, nyugi! Lesz gumikesztyű, és ha a többiek, meg ti nem szemeteltek sokat, akkor keveset kell majd takarítanotok. Nos, hol tartottam? - kérdezte saját magát Kiss. - Ja, igen! Vilmos...

- A fenébe!!!

- Vilmos, már másodszorra szóltok bele a mondandómba!

- Elnézést, tanárnő.

- Zsolt, Márk, Anna és Réka. - ez a hat ember akkorát sóhajtott, hogy olyat még senki nem hallott, és nem is fog hallani. - A ruhaszárító csoport: Gergő, Eszter, Ági, Sára, Miki. - megkönnyebbültem. Ez nem nehéz, és a legjobb, hogy egy csoportban voltam Eszterrel. - Akinek pedig nem mondtam a nevét, az a főző csoportban van. Nekik Tóth tanár úr, és Marika néni fog segíteni. Rendben, most minden csoport álljon egy helyre! - mondta Kiss. Én egyből odamentem Eszterhez.

- Gyülekezzünk itt. - ajánlottam.

- Oké. - mindenki követett engem, és odajött hozzánk Ági és Sára. Miki állt a saját padja mellett, és nézte a földet. Egyik haverjával sem került egy csoportba. Nem mondanám, hogy rosszban voltunk, csak ritkán beszélgettünk, aztán, mikor észrevette, hogy nem az ő padjánál gyülekezünk, ő is odajött hozzánk.

- Oké. - mondta saját magának. - Tanárnő, most mit kell csinálni?

- Most elindul minden csoport , és a második, ismétlem: a második emeleten keresnek egy osztálytermet. ott fognak aludni, ott fognak csinálni mindent.

- Rendben. - mondta kórusban az egész osztály. Elindultunk. Végigjártuk az egész szintet, de nem találtunk "megfelelő" osztálytermet. Aztán Eszter rámutatott az egyikre. Ez legyen. Ez a tavalyi osztálytermünk.

- Ez jó. - mondtam.

- Ja! - szólt Miki.

- Itt elfér az összes cuccom? - kérdezte tőlünk Sára.

- Hát remélem. - suttogja saját magának Ági, aki eléggé visszahúzódó. Senki sem beszél vele, cserébe ő sem beszél senkivel.

- Most itt álldogálunk, vagy bemegyünk? - kérdezi viccesen Eszter, és bemegy az osztályterembe.

- Át lehet rendezni, nem? - szólal meg Ági.

- Hát, biztos. - mondtam. - Miki menjünk fel, és hozzunk le öt szivacsot!

- Oké, megyek. - mondta, majd elindult. Felmentünk, és először kettőt, majd még kettőt, és még egyet hoztunk a szivacsokból. Addig a lányok eltolták a padokat az ajtó felőli fal mellé. A székeket összevissza rakták le, majd öten leraktuk a szivacsokat. Az osztályterem tök jól nézett ki. Büszkén álltunk ott. Büszkék voltunk arra, hogy így berendeztük  termet. De mindenkiben volt egy kis félelem. Egy kis félelem, ami egyre nagyobb lett... 

1. fejezet

Minden egy márciusi pénteken kezdődött. Sima napnak indult, mindenki várta az esti osztálybulit, és a hétvégét. Én Varga Gergő vagyok, hatodikos. Tehát este volt az osztálybuli. Nagyon jól kezdődött. Az egész iskolában csak az osztályom, az ofő, Kiss, a magyar tanár és a konyhás néni. Miénk volt az iskola. Bementem az osztályterembe. Az asztalokon sütik, üdítők, minden. A nagyon jó zenét Andrásnak köszönhettük. Miután mindenki megérkezett, beindult a buli. A sütik, üdítők két óráig bírták, aztán nem kellettek senkinek, meg amúgy is elfogytak. Kint elkezdett esni az eső, de minket ez egyáltalán nem érdekelt. Az osztálybuliban az volt a jó, hogy még az iskolában aludtunk, tehát mindenkinél volt pizsama. Nem számítottunk semmi rosszra, de eljött az hívás nélkül. Mikor vége lett a bulinak, kezdtük felhordani a tesiteremből a szivacsokat. Miután az összes szivacs az osztályteremben volt, felmentünk, és próbáltunk aludni. Nyilván nem sikerült. A stréberek, Kristóf, Aladár és Bogi azonnal húzták a lóbőrt, de mi kiélveztük, hogy ezen az éjszakán együtt lehettünk, és ha tehettük volna egész éjszaka dumáltunk volna, de este tizenegykor Kiss odajött hozzánk.

- Most már tessék aludni, oké? - mondta. Kisst mindenki szereti. Tóth-ot, már nem. Őt megutáltuk, mióta tavaly erdei iskolában mindenkit büntetett azzal, hogy köröket kellett futni az erdei iskola körül egy gyerek miatt, aki nem is tudjuk, hogy mit csinált, és azt se tudjuk, hogy ki volt, de azért futni kellett. Mindegy. Lefekszünk, elalszunk, reggel lesz. Még mindig esik az eső, de mi még mindig nem törődünk ezzel. Elbúcsúzok mindenkitől, majd Marcival indulok haza. Helyesebben indulnék haza, mert nem tudtunk lemenni a földszintre, mert elöntötte a víz. Nem vettük észre, hogy míg aludtunk, addig árvíz lett. Lejöttek a többiek, és ők is megálltak mellettünk.

- Ez de szar! - mondta Levi a nagymenők csapatából.

- Ja, ez állati! - örvendezik Márk.

- Ezt, hogy nem számították ki a meteorológusok? - kérdezte önmagától az egyik stréber, Kristóf, majd elővette a füzetét meg a tollát, - ami mindig nála van, és azzal alszik - és elkezdett írni valamit.

- Ez nem kircsi! - mondta rágóval a szájában Antónia. - Ez nagyon nem kircsi!

- Pedig akartam menni shoppingolni. A fenébe! - nyugtalankodott Veronika, Antónia legjobb barátnője.

- Itt ragadtunk. - mondta Eszter, aki a legnormálisabb lány az osztályban. Ötödik eleje óta tetszik, de még nem tudja. Még... Ha az ilyen nyomikon múlik, mint én, akkor sosem fogja megtudni. A nagy álldogálásban, megérkeztek a tanárok, Kiss és Tóth.

- Mit törté... - kezdte el mondani Tóth, de aztán elakadt a szava.

- Mindenki jól van? Mindenki itt van? - kérdezte Kiss. Egyszerre vágtuk rá, hogy igen, majd megint az úszó földszintre néztünk.

- Ez nem jó! - mondta gondterhelten Tóth. - Gyertek, menjünk fel az osztályterembe!

Mindenki elindult. Mikor felértünk Tóth kérte, hogy üljünk le.

- Figyelem, figyelem! Nem tudom, hogy meddig leszünk itt! Nem tudom, hogy mi lesz.

- Tóth tanár úr! - ront be az ajtón a konyhás néni. - Tudtam, hogy itt vannak! Tudják mi van odalent?

- Tudjuk. - felelte Tóth.

- Csak azért jöttem, hogy mondjam meg önnek, hogy nagyon sok étel, és ital van a konyhán és a büfében, úgyhogy kibírjuk... körülbelül egy hónapig is , ha kell.

- Rendben.

- Tehát bármi is lesz, nekünk számítanunk kell rá! Erősek kell legyünk. És a legfontosabb, mint mindig... a csapatjáték. - fejezte be Tóth a kis beszédét, majd leült a tanári asztalhoz.

A stréberek tapsoltak, majd mikor mindenki szeme villámokat szórt rájuk, letelepedtek a székükbe.

- Rendben, akkor csoportokat osztunk! 

WELCOME

Hello, kedves idegen!

John Collins újabb blogját tartod a kezedben. Ez nem a jövőben játszódik, mint a többi, hanem egy alternatív valóságban. A blogot 2015. július 28-án kezdtem el írni, egy barátom remek ötlete miatt, ami nagyon megfogott. Elkezdtem írni, és mostmár, ha lehet minden nap teszek fel új részt, de nem is lőnék le minden poént, mert mi maradna a könyvnek? Kommenteljetek, vagy írjatok a chat-be, minden véleményre kíváncsi vagyok, kivétel nélkül! Jó olvasást kívánok!