- Rendben. - válaszoltam. - Mit is nyomozunk? - kérdeztem félénken.
- Nem tudom. Bármit. - mondta. Az első emeleten van a tesi-szertár. Elem lámpával a kezünkben, már biztosan haladtunk. Elértük az ablakokat a folyosó végén.
- Üljünk le. - ajánlottam.
- Rendben. - bólintott Eszter, majd leült a hideg földre. Csobogást hallottam, ezért megfordultam. Az ablak mellett folyt a víz. Aztán észrevettem, hogy az ablak felső sarkában elkezdett repedezni. Tovább repedezett. Eszter is észrevette, majd egymásra néztünk. Tovább repedett. Már csak egy méter hiányzott, és elért minket a repedés. Tovább repedett. Már a nyakamnál volt, mire kitört az egész! Mellettem, Eszter kiesett, én meg végig néztem. Aztán a kezemet irányítottam felé, mire egy nagy erejű vízsugár tört ki a kezemből, és ellökte Esztert az egyik fára, ami a vízben állt. Eszter kérdőn nézett rám.
- Ezt...höhö...meg...hogy...höhö...csináltad?! - kapkodott levegő után.
- Jól vagy? - kiabáltam utána, de mikor nem felelt, csak tágra nyílt, zöld szemeivel nézett rám, megkérdeztem még egyszer: - Jól vagy?
- Igen! - nyugodott meg.
- Biztos?
- Igen! Hogy csináltad?
- Mit? - játszottam az idiótát. Tudtam, hogy miről van szó, de nem akartam elfogadni. - Ezt ne mondd el senkinek. Oké?
- Oké. - bólintott.
- Add a kezedet! - mondtam, mire nyújtottam a kezemet. Ő is ezt tette, majd megfogtuk egymás kezét. Egy volt a baj: a víz egy-két méterre a folyosóra is bement, és én ezt nem vettem észre. Mikor megfogtam Eszter kezét, és megpróbáltam áthúzni, elcsúsztam, és leestem. De éppen mindketten meg tudtunk kapaszkodni, mivel az üveg, már nem volt ott.
- Szép volt! - mondta Eszter.
- Bocs. - vágtam rá. - Elcsúztam.
- Én is tudom.
- Oké. - mondtam, majd felhúztam magam, és segítettem Eszternek is feljönni, majd elindultunk a termünk felé.
- Mit fogunk mondani, hogy mit csináltunk?
- Mi? Semmit! Végig aludtuk az egész éjszakát. A stréberek úgy is meg fogják fejteni, hogy a nagy víznyomás miatt tört ki az üveg.
- Jó. - helyeseltem. - De mi van ha Mikiék rájönnek, hogy mi nem aludtunk.
- Majd azt mondjuk, hogy kimentünk WC-re.
- De egyszerre?
- Nem. Én felébredtem, majd kimentem, te pedig, rá egy percre felébredtél, és elvégezted a szükségleteidet.
- Jó. - elértük a terünk ajtaját, majd lábujjhegyen visszaraktam a széket, amivel kitámasztottuk az ajtót, és minketten lefeküdtünk. Nem kellett sok, és már aludtunk is.
- Ezt...höhö...meg...hogy...höhö...csináltad?! - kapkodott levegő után.
- Jól vagy? - kiabáltam utána, de mikor nem felelt, csak tágra nyílt, zöld szemeivel nézett rám, megkérdeztem még egyszer: - Jól vagy?
- Igen! - nyugodott meg.
- Biztos?
- Igen! Hogy csináltad?
- Mit? - játszottam az idiótát. Tudtam, hogy miről van szó, de nem akartam elfogadni. - Ezt ne mondd el senkinek. Oké?
- Oké. - bólintott.
- Add a kezedet! - mondtam, mire nyújtottam a kezemet. Ő is ezt tette, majd megfogtuk egymás kezét. Egy volt a baj: a víz egy-két méterre a folyosóra is bement, és én ezt nem vettem észre. Mikor megfogtam Eszter kezét, és megpróbáltam áthúzni, elcsúsztam, és leestem. De éppen mindketten meg tudtunk kapaszkodni, mivel az üveg, már nem volt ott.
- Szép volt! - mondta Eszter.
- Bocs. - vágtam rá. - Elcsúztam.
- Én is tudom.
- Oké. - mondtam, majd felhúztam magam, és segítettem Eszternek is feljönni, majd elindultunk a termünk felé.
- Mit fogunk mondani, hogy mit csináltunk?
- Mi? Semmit! Végig aludtuk az egész éjszakát. A stréberek úgy is meg fogják fejteni, hogy a nagy víznyomás miatt tört ki az üveg.
- Jó. - helyeseltem. - De mi van ha Mikiék rájönnek, hogy mi nem aludtunk.
- Majd azt mondjuk, hogy kimentünk WC-re.
- De egyszerre?
- Nem. Én felébredtem, majd kimentem, te pedig, rá egy percre felébredtél, és elvégezted a szükségleteidet.
- Jó. - elértük a terünk ajtaját, majd lábujjhegyen visszaraktam a széket, amivel kitámasztottuk az ajtót, és minketten lefeküdtünk. Nem kellett sok, és már aludtunk is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése