2015. augusztus 3., hétfő

6. fejezet

Elmondtam mindenkinek, amit Tóth üzent, és tíz perc után, mindenki fent volt az osztályteremben. Tóth, Kiss és Marika néni is megjöttek.
- Tehát. - kezdte Tóth. - Hírt kaptunk, hogy nem egy-két napra, vagy nem egy hétre... - nagyot nyelt. - Hanem egy hónapra leszünk bezárva. - Amint ezt kimondta, mindenkin eluralkodott a félelem. Mindenki sugdolózott a mellette lévővel, valamennyien nem bírták sírás nélkül.
- Na, azért nem olyan szörnyű a helyzet! - nyugtatott meg mindenkit Tóth. - Van elegendő élelmünk, nem fogunk éhezni. Ahhoz képest sok ruhánk van. És itt vannak a csapatok. A főbejáraton, még Bogi sem tudna átmenni, pedig ő a legjobb úszó az osztályban.
- És Levi! - mondta valaki- Minden bizonnyal Miki volt az, de ezt Tóth nem vette észre.
- Igen, Miki is.
- Meg Márk és Vilmos! - mondta megint Miki.
- Jól van, ki ez?! - üvöltötte Tóth. Nem egyszer volt már ilyen. - Senki? Legyen ugyanaz, mint az erdei iskolában? - mondta, majd várt egy kicsit. Mindenki félt. Az erdei iskolában halálra futottuk magunkat. Ez a nyomi Tóth pedig képes, megint ugyanannyit feladni. - Rendben! Annak az egy embernek köszönhetitek, aki nem volt eléggé becsületes! Gyerünk! Az osztályteremben húsz kör! Tempó! - kiabált. Nagyon fel lehet idegesíteni. Néhány perc múlva, Miki mellett futottam.
- Nem akarod bevallani, hogy te voltál? - kérdeztem tőle.
- Nem! Akkor én még többet kellene fussak, és ti sem kéne abbahagyjátok. Te is tudod.
- Tudom. - néztem rá. -Sajnos tudom.
- Ha pedig megmondasz, akkor mindenki árulkodó óvodásnak fog...
- Nem akarlak beköpni! - szóltam bele a mondandójába.
- Kösz.
- Te se mondanál meg engem. - mondtam, de mikor láttam, hogy nem reagál semmit, hozzátettem a következőt: - Ugye?
- Ő, persze. - mondta kicsit zavarodottan. - Persze, hogyne. Ő, természetesen.
- Tudom, senki sem ilyen, csak Bogi és kis bandája. - mondtam, majd ránéztem mosolyogva. Ő is elmosolyodott.
- Tudtam, hogy benned is van valami olyasmi, amit a hétköznapi ember humornak nevez.
- Ne lazsáljatok! Gyerünk, futás! - üvöltötte Tóth.
- Miért, te hogy mondod?
- Hát, én is ugyanúgy.
- Akkor jó! - mondtam, majd tovább futottunk. Mikor lefutottuk a húsz kört, Tóth megint előttünk termett.
- Most mondja meg, aki volt!
- Én voltam! - lépett ki a tömegből Aladár.
- Tudom, hogy nem te voltál.
- Honnan tudja? - kérdezi dühösen Levi.
- Levi! Ne akarod elmondani, hogy te voltál.
- Nem, mert nem ő volt! - vágott közbe Miki. - Én voltam.
- No, lám. Mégis be tudod vallani? - mindenki tudta, hogy egyfajta megszégyenítés következik.
- Igen, tanár úr!
- Akkor húsz fekvőtámasz! - mondta, majd Miki elkezdte. Ennyire senki nem lehet szigorú, és hülye. Csak Tóth.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése